Óvodánk története

Bakonycsernyén 1945 előtt állandó óvoda még nem volt. Míg az iskola szünetelt, egy tantermet rendeztek be ideiglenesen óvodának. Tervszerű nevelőmunka nem volt, a gyermekek játszással töltötték az időt, míg a szülők többnyire a mezőgazdasági munkákat végezték a földeken, vagy a háztartásban. Tízórait a helybeli péktől kiflit, a Dolozsd pusztai uraságtól tejet kaptak. Térítést ezért nem fizettek. 1947-1950-ig a gyermekek napi 1 Ft térítés ellenében kaptak tízórait és ebédet. A terem berendezése asztalokból, padokból, fektetőkből állt. Délután már alvási lehetőségük is volt a gyermekeknek.

Az igazi óvodai nevelés akkor kezdődött, amikor az óvoda külön helyiséget kapott, egy volt magánlakást. Az óvoda mai napig is ebben az épületben működik. Gyakorlatilag tehát a tervszerű óvodai nevelés 1953-ban kezdődött az Óvodai foglalkozások c. módszertani levél alapján, amit az Oktatási Minisztérium ebben az évben adott ki. Az óvoda épülete 2 kis teremből, egy konyhából állt. Beépített WC és egy kis óvónői lakás is tartozott az óvodához.

A csoportszobák berendezése szegényes volt, de a legszükségesebb felszerelésekkel rendelkezett. A gyermekek számára a napi háromszori étkezés biztosított volt. 1962-ben nagy változáson ment át az óvoda. Az óvoda két csoportja harmadikkal bővült, az épület földszintjén levő védőhelyiségből. Az óvoda férőhelye: 81 fő volt. A gyerekek 7- 17 óráig tartózkodhattak az óvodában. A napi háromszori étkezés biztosított volt számukra. A szülők a térítési díjat már keresetük arányában, valamint az eltartott gyermekek számától függően fizették. Az 1969/70-es tanév fő feladata az anyanyelvi nevelés, valamint a környezetismeret megvalósulása az óvodai életben. A szülők munkába-állásával érezhető volt már, hogy a szülőknek kevesebb ideje jutott gyermekükkel való megfelelő kommunikációra, ezt igyekezett az óvoda pótolni.

1970-71-ben már az új gyermek közelibb óvodai nevelési program a kiscsoportban került bevezetésre. Az óvónők kétkedve fogadták a gyermek érdeklődésére, kíváncsiságára épülő kezdeményezéseket, az ezzel járó kellékek, foglalkozási eszközök napra kész előállítását, gyakorolni kellett az inprovizatív készséget, a napra kész motiváló eszközök előállítását. A program szellemét megvalósító önkiszolgálás gyakorlatilag zökkenőmentesen került bevezetésre, hiszen ebben az életkorban nagyon dolgozik a gyermekben az önállóságra való törekvés, a tenni akarás készsége. Az 1971-72-es tanévben már érezhető volt, hogy az óvodáskorú gyermeke száma folyamatosan növekedni látszik. Ebben a tanévben a 2 csoportban 69 beíratott, óvodába járó gyermek létszáma szerepelt. Túljelentkezés miatt az intézmény csak a dolgozó anyák gyermekeit tudta felvenni. Sajnos itt több iskolaév-előtti gyermek is elutasításra került, mert szigorú intézkedések alapján, csak a dolgozó szülők gyermekei élvezhették az óvodai ellátást.

Az 1974/75-ös tanévben a faluban és Mecséren ekkorra már olyan magas volt az óvodáskorú gyermekek létszáma, hogy az intézményben az óvodai beíratásnál háromszoros volt a túl-jelentkezés. Bakonycsernyén még egy óvoda építését kezdik. 1976-ban működni kezd az új Rózsa úti Óvoda.

1993-ban már óvodánkban olyan magasak voltak a csoportlétszámok, (33-34 fő, és még így is sok gyermeket el kellett utasítani az óvodába járás lehetőségétől), hogy csoportbővítést kértünk a Fenntartótól. Erre a célra megkaptuk a volt Öregek Napközi Otthonának üresen álló épületét, amit fokozatosan otthonossá varázsoltunk a 3-7 éves korú gyermekek számára.

Az óvoda helyi programját (HOP) 1999-ben a Fenntartó az óvodai szakértő véleményezése után, a Szülők Közössége egyetértésével, a nevelőtestület elfogadásával jóváhagyta. Az Óvoda Helyi Programja átfogja a teljes óvodáskor nevelő-fejlesztő munkáját. A gyermek érzelmeire, cselekvési vágyára épít, a gyermek tevékenységét, alkotókészségét hangsúlyozza. A tevékeny óvodai élet megteremtését célozza, melyben hangsúlyt kap a kreatív gondolkodási irány megerősítése.

1999-ben az intézményben a Fenntartó Önkormányzat Képviselőtestülete egy gyermekcsoport megszüntetését rendelte el. Az intézkedés nem indokolta a komolyabb mértékű gyermeklétszám csökkenését, csupán anyagi természetű indítékok kényszerítették a képviselőket a döntéshozatalban. Intézményünk így három csoportról két csoportra csökkent. A 2000/2001-es tanév két csoporttal indult, 60-as óvodáskorú gyermeklétszámmal. A 2001/2002-es tanévben a faluban már három óvoda működik. A Helyi Programok bevezetésével érvényre jutottak azok a lehetőségek, hogy megszűntek a településeken a lakóhely szerinti körzet határok. Gyakorlatilag ez a szülő számára azt jelenti, hogy választhat intézményt, óvodát, iskolát. 2002-ben a fenntartó megszüntette a konyha üzemeltetését, helyette a gyerekek étkeztetését vállalkozóval oldotta meg. 2003-ban a képviselőtestület a nevelési intézményei gazdaságosabb működtetése céljából az I. és II.sz Napközi otthonos óvodákat összevonja és 1 óvodai csoportot, 2 óvónői és 1 dajkai álláshelyet megszüntet. Az óvodavezetőre hárult az a feladat, hogy az egymástól távollévő épületben működő csoportokból, alkalmazottakból egy jól működő, egységes intézményt hozzon létre.

2007. szeptember 1-től fenntartóváltás történt: az önkormányzati óvoda fenntartója a Móri Többcélú Kistérségi Társulás lett. Az óvoda tagintézménye lett a Bodajki Zengő Óvodának több más környékbeli óvodával együtt. A képviselőtestület megbízta Gyuris Pálné óvónőt a tagintézmény vezetői teendők ellátásával szeptember 1-től, mert az óvodavezető (Hatvani Istvánné) nyugdíjba vonult.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.